2003. júniusától a cég ismét felvette a Multilogic Tanácsadó és Informatikai Kft. nevet.
Az 1994-ben, magánszemélyek által alapított ML Tanácsadó és Informatikai Kft. az időközben megszűnt Multilogic Kft. munkatársaiból alakult. Az informatikai piac liberalizálódása következtében a mesterséges intelligencia alapszoftverek fejlesztése fokozatosan háttérbe szorult, és a korábban végzett tevékenységek mellett egyre inkább szerepet kaptak az egyedi megrendelés alapján készülő üzleti informatikai alkalmazások, elsősorban államigazgatási, pénzügyi és egészségügyi területen.
Az üzleti alkalmazások megvalósítása, a megrendelők igényeinek kielégítése a korábbi magas színvonalú tudományos és fejlesztői tevékenység mellett új szemléletmódot is igényelt, a szoftver implementáció mellett kiemelt szerepet kapott a fejlesztések előkészítésének (probléma feltárás, igényfelmérés, követelményelemzés), valamint felhasználói támogatása (alkalmazás bevezetés, oktatás, hibakövetés) is.
Az utóbbi években elsősorban az alábbi területeken végeztünk tanácsadói és fejlesztői tevékenységet:
Szakmai tevékenységünkben továbbra is fontos szerepet játszanak a kutatás-fejlesztési tevékenységek, amelyekben együttműködünk több hazai felsőoktatási intézménnyel (pl. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem).
Cégünk elődjét a hazai számítástechnika akkori két meghatározó intézménye, az SZKI és a SZÁMALK alapította Multilogic Kft. néven 1986-ban. A cég alaptevékenysége kereskedelmi mesterséges intelligencia alapszoftverek fejlesztése volt, legfontosabb termékei a CS-PROLOG (Communicating Sequential PROLOG) interpreter és compiler egy- és sokprocesszoros gépekre, valamint az ALL-EX PLUS keret alapú szakértői keretrendszer. Az elkészült mesterséges intelligencia alapszoftverek 15 országban kerültek forgalomba.